Szombaton - 2009.11.03-án a sepsiszentgyörgyi közös temetőben egy-egy gyertyát gyújtottak minden kőkereszt tövében az első világháborúban elesett katonák sírkertjében.

Az emlékhelyet a Civilek Háromszékért Szövetség — Civek, a Romániai Magyar Cserkészszövetség és az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete közösen tette rendbe. Az önkéntesek minden kőkereszt elé kis ágyást ástak, és árvácskákat ültettek. Az emlékkopjafáknál történelemleckét is tartottak, a sírtakarításban szülők, és pedagógusok is részt vettek. Bereczki Kinga Civek-elnök szerint történelmünknek ez a fejezete sem egészen ismert a fiatalok előtt. Az önkéntesek közösen imádkoztak a hősi halottak emlékére, az élő utódok vigasztalására.

0
0
0
s2smodern