A Kovászna Megyei Cukobeteg Gyerekek és Fiatalok Egyesülete 2o12 augusztusában kezdte bonyolítani a Fiatalok Lendületben (Youth in Action) által támogatott Egészségesen és Boldogan! címu pályázatát.

Melynek fő célja: a 15-19 éves (és nem csak) vidéki fiatalok tájákoztatása a cukorbetegségrol, annak megelozésérol és az egészséges életmódra való ösztönzés.

A pályázat négy fiatalnak az ötlete, akik közül hárman cukorbetegek és fontosnak tartják a velük hasonló cipőben járók segítését és a többi fiatal tanítását a cukorbetegség megelőzéséről.

A közel kilenc hónap alatt a négy fiatal kezdeményező igen sok munkával és lelkesedéssel tevékenykedett: elosztották egymásközt a felelősségeket, felmérték a kovászna megyei falvakat ahol a fiatalok érdekeltek a pályázat témájában/cukorbetegek számát, plakátokat terveztettek, csapatépítő játékokat készítettek, látványos és ugyanakkor interaktív beszélgetéseken ötletbörzéztek, szakorvoskat és asszisztensekkel vették fel a kapcsolatot illetve hívtak meg, értesítették a helyi sajtót a tevékenységekről (rádió, újság) és végeredményben sikeresen lebonyolítottak jó pár akciót.

A 10 falu lelátogatása során csapatunknak a következő tevékenységei voltak: ismerkedés, szabad beszélgetés a cukobetegsékrol, inzulin adagolással kapcsolatos tapasztalatok megosztása után a helyiek néptánccal színesítették akciónkat, úgyanakkor sor került várcukorszint mérésre is, melynek eredményei kíválóak voltak.

Mindken faluban szeretettel fogadták projektcsapatunkat és a résztvevők érdeklődést mutattak a téma iránt. Voltak ugyan akik nehezebben kapcsolódtak be a beszélgetésekben de kis idő után feloldódtak.

Összeségében, a fiatalok nyitottak voltak a cukorbetegséggel kapcsolatos információkra, interaktívan belekapcsolódtak a beszélgetésekben és ismerkedos játékokba mindhárom faluban.

Azt tapasztaltuk, hogy van érdeklődés és hajlandóság a fiatalok körében a cukorbetegség megelőzésével kapcsolatos tudnivalókra és nyitottság az egészséges életmódra való odafigyelésre a napi mozgást és táplálkozási szokásokat illetően.

A látogatások alkalmával a résztvevő fiatalok szabadon kérdezhettek a meghívott diabetikus szakorvostól, illetve a diabetikus asszissztensektől is, úgyanakkor a projektcsapat tagjaitól akik évek óta ügyesen és önsajnálatot maguk mögött hagyva kezelik betegséküket.

A Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyerekek és Fitalok Egyesülete biztosította hogy minden tevékenység jó körülmények és feltételek közt zajlódjon és minden szemléltető eszköz a csapat rendelkezésére álljon.

Júliusban tervezzük megszervezni 3 napos workshopunkat Sugásfürdőn, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

0
0
0
s2smodern