Mozgásparkkal állítottak emléket az elhunyt sepsiszentgyörgyi sportolónak, Dani Kingának. Közösségi alapból épült mozgásparkot avattak a Szemerja negyedben.

A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) alapjából, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és helyi vállalkozók támogatásával létrehozott Domb utcai mozgásparkot az év elején elhunyt Dani Kingáról nevezték el, aki a háromszéki sportmozgalom kiemelkedő egyénisége volt, és 37 éves korában rákos megbetegedés miatt veszítette életét.

Fleckhamer Ottó, az alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy a három köztéri fitneszgépből és egy ping-pong asztalból álló mozgáspark magánpénzekből valósult meg, azáltal, hogy a közösségi kártya használatával több ezer sepsiszentgyörgyi vásárlásakor kisebb-nagyobb összegek kerülnek a közösségi alapba.

Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser is hangsúlyozta, hogy a lakosság a közösségi kártya használatával, a helyi cégektől való vásárlással gyűjt pénzt, amit közösségi célokra fordít a Háromszéki Közösségi Alapítvány.
mozgaspark_dani_kinga
Berecki Kinga az alapítvány igazgatója rámutatott: 30.000 lejt költöttek a három köztéri fitneszgépre és a ping-pong asztalra, illetve az önkormányzat mintegy 3000 lejt költött a területrendezésre. A mozgáspark minden korosztálynak megfelelő, így akár gyerekek is játszhatnak, de felnőttek, idősek is használhatják edzésekre. Az alapítvány Baróton szeretne hasonló mozgásparkot építeni közösségi hozzájárulásból és pályázati alapból, mondta Berecki Kinga.

Forrás: Sláger Rádió

0
0
0
s2smodern